2013. március 15., péntek

Márciusi ifjak





Nem tudom, hogy 1848 március 15-e eseményeinek, a márciusi ifjaknak, mindezek eszmeiségének van-e még olyan olvasata, amelyről az azóta eltelt időben – az elmúlt százhatvanöt évben – még nem beszéltek, még nem írtak? Mit kezdjünk a százszor, ezerszer idézett klisékkel, szövegekkel? Mit kezdjünk egy ünnepi beszéddel, ha nem szeretnénk, hogy unalomba fúljon?

            Mit is ünnepelünk március 15-én?

          1848. március 15-e egy korszak vége és egy korszak kezdete. A reformkor, a megfontolva haladás, a megegyezéses út keresésének a vége. A forradalom, a szabadságharc kezdete. Megjegyzem, hogy ennek a korszaknak a vége álláspontom szerint nem a szabadságharc leverése, hanem az 1867-es kiegyezés.

     1848. március 15-ének cselekvő részesei nem Széchenyi István és nem Kossuth Lajos elsősorban, ők a kezdeményező elődök, hanem az ifjak, Petőfi, Jókai, Vasvári és a többiek. Ezek a fiatalok, fiatalságukból eredően, bátrak voltak. Megérezték az idők szavát, a helyzetből adódó lehetőséget, ráéreztek erre és cselekedtek, tették, amit tenniük kellett.

        Márciusi ifjakról beszélünk. Néhány ifjú mögött ekkor már-már teljes életmű van, gondoljunk csak Petőfire. Egy ilyen helyzet a mai napig kuriózum. Ma inkább az a jellemző, hogy a fiatalok közel harminc évesen is tanulnak, kitolódik a családalapítás, a gyermekvállalás ideje.

          A márciusi ifjak példája arra is figyelmeztet bennünket, hogy óvó szemünket tartsuk rajtuk. Vigyázzunk rájuk, tartsuk itthon őket a lehetőségekkel. Azt a fiatalos lendületet, innovációt, ami ennek a korosztálynak a sajátja, egyik idősebb generáció tagjai sem tudják pótolni.

            A márciusi ifjak szerették hazájukat, elkötelezettek voltak iránta. Ez ma is példaértékű, és példaértékű is lesz minden nemzedék számára. Ezt a hitet erősíteni kell ma is a mai fiatalokban, és nem gyengíteni. Ha egy nemzet lemond a fiataljairól, azzal veszíthet a legtöbbet, a jövőjét veszítheti el. Ez olyan, mint mikor egy virágon nem csak az oldalhajtásokat nyesegetjük, hanem tövestül kihúzzuk.

            A fiatalok harciassága, hevessége sosem volt öncélú, nemcsak önmagukért ilyenek, hanem valamennyiünkért, öregebbekért is. Ahogy tették azt a márciusi ifjak is.

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a fiatalságban mindig is volt és lesz egy távolságtartás, változtatni akarás a fennállóval, az idősebbekkel szemben. Ez olykor kellemetlen, de a fiatalság mindig tükör volt az idősebb nemzedékek tagjai számára. 

      „Talpra, magyar!”, kiáltotta Petőfi Nemzeti dal című versében. „Talpra, magyar!”, így figyelmeztet bennünket a cselekvésre.

     De így figyelmeztet bennünket arra is, hogy vigyázzunk fiataljainkra, hogy ők is vigyázhassanak ránk, megvédhessenek bennünket, ha úgy hozza a sors!



Kijelölik helyed



Kijelölik helyed:
ettől eddig, attól addig lehet.
Értsd meg, és nem tovább!
Miért akarnád mások baját?

Kijelölik helyed:
jövőd a mának tervezheted.
A holnap mit érdekel,
ha az a két kar ölel?

Kijelölik helyed...
Mondják sokan, jó neked.
Igen, jól tudod,
ha már senki, semmi sincsen,
rendíthetetlenül 
van még az isten.



(Ezt a beszédet és versemet mondtam ma el a martfűi városi ünnepség bevezetőjeként.) 


Nincsenek megjegyzések: